MENÜ

Táncházi programok megrendezése a bonyhádi művelődési központban

- szakmai beszámoló -

CSSP-TANCHAZ-2018

 

A bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központ programjai közt kiemelt helyet foglal el a népi kultúra őrzése, átadása.

A rendezvények egy része a szellemi kultúra értékeit domborítja ki, míg másik fele a tárgyi kultúra alkotásait hivatott bemutatni. A fentiekben leírt programok évről évre ismétlődnek művelődési központunkban. Ezek bővítésére, komplexitására folyamatosan törekszünk, ám az időbeli és anyagi korlátok sokszor határt szabnak elképzeléseinknek. Ennek ellenére újra és újra kísérletezünk a megvalósítással. Sikereinkhez nagyban hozzájárul azon muzsikusok, néptáncoktatók, néprajzosok, kézművesek segítsége, akik szívügyüknek tartották és tartják a táncházak, a kézműves foglalkozások felélesztését, a hagyományok életben tartását, ezért alkalmanként csekély díjazásért, vagy honorárium nélkül is vállalják a hagyományok őrzésével és továbbadásával kapcsolatos „munkát”.

A 2018 szeptemberétől 2019 júniusáig tartó pályázati időszakban intézményünk 1.000.000 Ft támogatást nyert a 10 alkalomból álló táncházas programsorozatához. programjához. Táncházainkat a különböző Kárpát-medencei magyar táncok és dalok tanulásával egybekötve, hónapról-hónapra rendeztük meg, figyelembe véve és követve a jeles napokat is. Különös figyelmet fordítottunk arra, hogy a még fellelhető helyi bukovinai hagyományokat őrizzük és továbbörökítsük, ezért a bukovinai székely táncok minden táncházunkban részét képezik a tematikának.

Táncházainkban a Csurgó zenekar muzsikált és tanította a dalokat esetenként vendégmuzsikusok közreműködésével kiegészülve (Tükrös zenekar, Dűvő zenekar), a táncokat Kosnás Árpád táncházvezető segítségével tanulhatták a résztvevők.

A 2006 óta tartó rendszeresség következtében megnőtt az igény a táncházak iránt. Kialakult egy állandó látogatócsoport, táncosokból, népzenészekből, a műfaj kedvelőiből, a fiatal és az idősebb korosztályból egyaránt. A helyi közönség mellett a megye más településeiről is látogatják táncházainkat, sőt, távolabbra is elért rendezvényeink híre, és már más megyékből is (Bács-Kiskun, Baranya) üdvözölhetünk érdeklődőket. Ezt a jövőben hasonlóképpen tervezzük, a folyamatot nem szeretnénk megszakítani. Próbálunk forrásokat és támogatókat felkutatni, hiszen kultúránk fontos részét képezi a népzene és a néptánc, amelyeknek ma különösen nagy aktualitása van, ugyanis a baráti beszélgetésekkel egybekötött, hajnalig tartó mulatozással lehet igazán sok fiatalt becsábítani a táncházakba, akár olyanokat is, akik ezelőtt sosem jártak ilyen helyen. Ha valaki belecsöppen a táncházas életbe, abban a találkozás a népi kultúrával, a táncházas közösséggel mindenképp nyomot hagy. Egyfajta különleges közösségi élményben lehet részük a táncházban az embereknek, mely által életmódjuk, magatartásuk, identitásuk is formálódik.

Bonyhád, 2019. július 3.

A programot támogatta:

CSOÓRI SÁNDOR ALAP

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet